FANTINE

Fantine Victor Hugo: A Nyomorultak-című regényének szereplője. Karaktere talán még Jean Valjean-nál is tragikusabb életúton halad át. Története szívszorító, az ártatlan lány teljes erkölcsi megadással viseli. A történet kezdetén Fantine bájos, ártatlan, alig 20 éves teremtés. Tiszta életet él, kissé naiv és teljes szívéből szereti csakugyan ifjú szerelmét, a heves vérmérsékletű Tholomyès-t. Egy idilli képet kapunk a lányról és barátairól, valamint barátnőiről, amint a “dupla négyes” szerelmesen sétál Saint-Cloudban.

“A neve Fantine. Miért Fantine? Sohasem ismerték más néven. Születésekor még a Direktórium volt uralmon. Nem volt családi neve, mert családja sem volt; nem volt keresztneve, mert már egyház sem létezett. Azt a nevet viselte, amit nem tudni, ki adott neki, mikor az utcán találkozott vele, ahogy kiskorában mezítláb szaladgált. Úgy hullott rá a név, mint felhőkből a vízcsepp a homlokára, ha esett. Úgy hívták: kis Fantine.”

Tholomyès-nek azonban Fantine nem jelent többet futó kalandnál, és amikor a férfi és barátai elhatározzák, hogy “megszöknek a lányok elől” egyszerűen csak bevezetik őket egy fogadóba, majd ott hagyják a négy teremtést, akik lassan rádöbbennek, hogy mi történt. Ám Fantine-ra nagyobb súllyal nehezül a teher.

“Mondottuk már, ez volt az első szerelme; úgy adta oda magát Tholomyèsnek, mint feleség a férjének. És a szegény leánynak gyermeke volt”

Fantine elhatározza, hogy munkát keres, hogy gyermekét Euphrasie-t eltartsa. A kisgyermeket a továbbiakban csak Cosette-ként ismerjük.

“A kislány neve Euphrasie volt. De az anya az Euphrasie-t Cosette-re változtatta, az anyák és a nép kedves, játékos ösztönével, amely Josepha helyett Pepitát, Françoise helyett Sillette-et mond.”

Azonban rájött, hogy egy „tisztességtelen” asszonynak, mint ő, akinek gyermeke ugyan van, ám férje nincs, sehol nem adnak munkát. Emiatt a kis Cosette-t a Thénardier házaspár gondjaira bízza, akiknek havonta fizet, hogy gyermekét eltartsák. Az utcán találkozik Thénardier asszonnyal, aki éppen gyermekeit hintáztatja és azonnal rábízza Cosette-t a házaspárra. Hibázik. Miután elindul munkát keresni -és talál is - Thénarider-ék megpróbálnak azzal több pénzt kicsikarni a kislány anyjából, hogy azt hazudják beteg, sok új ruha kell neki a hideg télre és hasonló költséges dolgokra van szüksége. Eközben Cosette-t úgy tartják, mint egy szolgálót, mint egy koldust. Fantine ameddig tudja, fizeti a költségeket, ám egyik irigy munkatársa a gyárban rájön, hogy anya, így a lányt kiteszik az utcára. Kereseti forrása nincs, a Thénardier házaspárnak tartozik, a lákását nem tudja fizetni. Varrással kezd foglalkozni, vajmi kevés pénzért. A fukar házaspár ekkor kezd követelőzni. Megzsarolják, hogy a lányát kidobják, ha nem fizet. Fantine-nek nincs más választása, minthogy eladja magát. Egy ízben egy fodrász a lány hajáért pénzt kínál, és az levágja ,hogy kifizethesse Cosette „ruháit”. A pénzt a család nem a lányra költi, nem is lenne rá nagy szükségük. Máskor fogaiért kínál pénzt egy orvos és a lány kiütteti első két metszőfogát. Fantine az utcán keresi a kenyerét. Ahogy jár-kel atrocitás éri.

„Ahányszor a nő elment előtte, arcába fújta a szivarfüstöt, és odamondott neki néhány szót, amit elmés tréfának hitt, mint például:

- De csúf vagy, babám! Mit mutogatod magad? Nincsenek fogaid! - És így tovább.”

“A nő, aki mint valami szomorú kísértet járt-kelt a havon, nem felelt neki, rá sem nézett, szótlanul, komor szabályossággal folytatta sétáját, ötpercenként visszatérve a gúny ostorcsapásai elé, akárcsak a vesszőfutásra ítélt katona. Ingerkedésének hatástalan volta nyilván bosszantotta a léhűtőt. Fölhasználva azt a pillanatot, amikor a nő megfordult, nesztelenül, alig bírva visszafojtani nevetését, utánaeredt, lehajolt, fölmarkolt egy csomó havat, és két csupasz válla között a hátába zúdította. A lány felhördült, megfordult, mint egy nőstény párduc ugrott neki a férfinak, arcába mélyesztette körmeit, a legocsmányabb szóáradattal, amilyen csak egy pocsolyában fetrengő részeg katonától telhet ki. A pálinkától rekedt hangon üvöltött szidalmak undorítóan ömlöttek a szájából, melyből csakugyan hiányzott a két elülső fog. Fantine volt.

A lármára a tisztek kitódultak a kávéházból, a járókelők összecsődültek, és vihogó, hurrogó, tapsoló csoport gyűlt a dulakodva hempergő pár köré, s a nagy kavarodásban alig lehetett fölismerni, melyik a férfi, melyik a nő. A férfi kapálózott, kalapja a földön hevert, a nő pedig fejdísz, fogak és haj nélkül, elkékülve a dühtől, borzalmasan ordítozva, kézzel-lábbal ütötte, rúgta.”

Végül egy rendőr bekíséri a felügyelőségre és pár napra leakarja csukni. Ám ez azt jelentené, hogy nem tudja megkeresni azt a pénzt, amivel gyermekét ellátja. Fantine könyörög a felügyelőnek, amikor a polgármester lép be. A polgármester élete külön történet, amit részletezni hosszú lenne, ezért csak annyit mondanék, hogy jó oka volt, hogy Fantine-nak megkegyelmezzen. Meg is kegyelmezett és szárnyai alá vette. Fantine a hótól azonnal beteg lett, és nem sokkal később, gyermekét hívva halt meg a kórházban, Jean Vajean, a polgármester mellett. Cosette-ről elég annyi, hogy Jean Valjean elhozza a Thénardier-házből, közvetlen a gyermek anyjának halála után, és roppant kalandos életútja sorát megtalálja a boldogságot.

"Cosette, elérkezett a pillanat, hogy megmondjam anyád nevét. Fantine-nak hívták. Jegyezd meg jól ezt a nevet: Fantine. Borulj térdre, valahányszor kimondod. Sokat szenvedett. Nagyon szeretett téged. Annyi rész jutott neki a boldogtalanságból, mint neked a boldogságból. Isten így osztja el az emberi sorsot."